NézzFelAzÉgre!

Repülünk - Fotó: Csacsa

Évekig álmodoztam az ejtőernyőzésről, aztán gondoltam egy nagyot és bejelentkeztem. Aztán majdnem fél évig mégsem sikerült, vagy az időjárás, vagy az időpont... De azt gondolom még készülnöm kellett ott belül. Ez a kaland jóval kívül esett a komfortzónámon.

Kalandra fel!

Sokféle érzés keveredett bennem aznap reggel. Hihetetlenül izgatott voltam és persze féltem. Tudtam mire vállalkozom, de ahogy az lenni szokott: „ még csak nem is sejtettem”.  Hittem is és nem is, ami történik. Minden esetre úton voltam végre Kiliti felé.
Nehéz volt elindulni otthonról, a szeretteim nem tudták hova megyek. Csendes, titkos szerveződés folyt barátokkal. Ketten közülük el is kísértek. Végtelenül hálás vagyok értük! Azóta, amikor találkozunk csak cinkosan összemosolygunk és újra ott vagyunk fent a felhők felett.

A reptérre érkezve

A "Jármű" - Fotó: Csacsa

Körülölelt az a furcsa nyugalom, ami a helyből áradt. Olyan volt, mint egy pontosan megépített gépezet, ahol minden egység teszi a dolgát. Nem erre számítottam, inkább hangzavarra és nyüzsgésre. Hmmm?"
De minden nagyon csendes és kiegyensúlyozott volt. Barátságos mosolyok. Egy kutyus lustán pihent a hangár közepén. 

Meghallottam a helikopter hangját, csak néztem, ahogyan emelkedik. Szép lassan szinte eltűnt a szemem elől… „Na azt hiszem én oda nem megyek fel! „ Bizonytalanul néztem barátnőmre, akivel ugrani készültünk. Átöleltük egymást. Máskor is megöleltem már, de most különösen mély és szeretetteli volt az ölelésünk. Azt hiszem mindketten féltünk, egymást bátorítottuk. 

Színes Foltok - Fotó: BigTree

Újra felnéztem az égre

Hangyányi foltocskák jelentek meg a ragyogó napsütésben, aztán egyre nagyobbá és színesebbé váltak. Csendesen ringatóztak az égbolton.

Újra éreztem „Igen! Ezt akarom! Repülni, lebegni szeretnék!”

Tanulok - Fotó: Csacsa

Bejelentkeztem, a folyamat elindult. Átöltöztem és irány a tandempilóta (vele összekapcsolódva történik az ugrás) és a kameraman. Elkezdte átjárni a lelkem a készülődés különös türelmetlensége. Ott álltam a piros overallban, hallgattam, ahogyan a pilóta elmondja a teendőimet. "Lehet, hogy álmodom? Nem velem történik meg?" Váltakozott bennem az álom és az ébrenlét érzete. Furcsán éles és tiszta volt az érzékelésem, amikor az ébrenlét rajzolódott ki és legalább ennyire tompa és sejtelmes volt az "álomlét". Izgalmas játéka volt ez a félelemnek és az izgatottságnak bennem.

Indulás a gépre!

Megszólalt a felszállásra figyelmeztető hang: „Jaaaaj! - Most tényleg történik!"– remegő lábakkal elindultam a gyülekezőhely felé. Éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog. Egyszerre vágytam rá, hogy ugorjak végre és arra is, hogy jó messzire elfuthassak… "meeenjünk máááár!". Felzúgott végre a motor. Gyerekkorom óta nem éreztem ezt a belső vibrálást. A helikopter végre emelkedni kezdett. „Imádok repülni! Semmihez sem hasonlítható ez az érzés!” 

Ölelés - Fotó: BigTree

A helikopterhez már együtt sétáltunk a tandempilótával és a kameramannal. Beszálltunk, sokakkal együtt. Ahogy ott ültünk a gépen, kicsit olyan hangulata volt, mint egy amerikai filmnek. Ettől mosolyognom kellett. Türelmetlen izgatottságot éreztem

Emelkedni kezdtünk, a gép hátul nyitott volt, a magasból nézve elkezdett kirajzolódni a Balaton térképekről már jól ismert formája, hihetetlen szépség!

Félúton sem jártunk az ígért 4000 méterhez képest, amikor a bámészkodásból hirtelen felismerés lett: „Az ki van zárva, hogy kiugorjak innen! Nemhogy még magasabbról…” Újabb belső vita következett, hiszen közben pontosan tudtam, hogy ezt már rég eldöntöttem. A kis kobold és a félős kislány küzdöttek még kicsit bennem, közben csak emelkedtünk feljebb és feljebb.
Ránéztem a pilótámra és arra gondoltam, hogy most az éltem az ő kezében lesz majd. Furcsa érzés volt. Gyakorlatilag nem is ismertem, mégis bíztam benne. Hihetetlen stabilitás és nyugalom áradt belőle. Talán azért, mert sok ezer ugrás állt már mögötte, talán csak úgy. A kameraman fiú pedig csak mosolygott, biztosan nem az első félelemmel fürkésző szempárt látta már ezen a gépen.

Felállás, összekapcsolódás, készülés az ugrásra.

Az elsők már eltűntek - Fotó: Csacsa

Ebben a szakaszban már nem tudtam gondolkodni, azt hiszem már félni sem. Összekapcsolódtunk a pilótával, felkészültünk az ugrásra. Már csak át akartam élni, magamba akartam szippantani minden pillanatát a zuhanásnak és a repülésnek. Igyekeztem kitágítani, élesíteni az érzékelésem, befogadni az élményt. Közeledtünk a gép hátulja felé, a kameraman már félig a gépből kiugorva kapaszkodott, hogy az ugrás pillanatát rögzíthesse.

Nagy levegő, kezek keresztbe, lábak zárva – bukfenc…

Zuhanááás - Fotó: Csacsa

Automatikusan zárultak a szemeim a kiugrás pillanatában. Hirtelen összeért bennem az Ég és a Föld. Irányba fordultunk és zuhantunk. Elképesztő érzés volt! „Hát ilyen ez: Lebegni a Föld fölött és közben kapaszkodni a semmibe. Csend van. Nagy csend, vagy valami mégis? Igen, a szél hangja akad meg finoman a füleimben." Térképszerű volt a táj, fény csillogott a Balaton felszínén és láttam a többiek színes ernyőit alattunk. Tudtam, hogy ez az, amire mindig is vágytam.
Szerettem volna hangosan nevetni, de éreztem, hogy nem tudok az erős széltől. Magamhoz akartam ölelni az egész világot! Arra vágytam, hogy ez sohase érjen véget. De a gravitáció aznap sem volt szabadnapos, hirtelen rántással ért véget a zuhanás. Nagyjából azt éreztem, hogy a lábujjaim a fülemen fognak kikukucskálni. Száguldott a vér az ereimben, minden sejtemben éreztem a szívdobbanásom. Kis idő kellett, hogy lecsendesítsem a légzésem és újra érzékeljem a külvilágot.

Az érkezés

Boldogságzuhany - Fotó: Csacsa

Féltem kicsit a landolástól: "Időben be tudom húzni a lábam? Minden rendben lesz?" Persze nem is lehetett ez másként. Lehuppantunk a földre. Felszabadító, mélységesen mély boldogságérzés járt át. Annyira intenzív volt, mintha egy öröm-zuhany zajlott volna bennem. Ettől úgy éreztem még mindig repülök, itt lent a földön is.

Ha megkérdeznétek, megtenném-e újra? Igen, igen, és igen! Életem egyik legnagyobb élményével gazdagodtam. Utána majdnem két óráig feküdtem a fűben és néztem az égre. Figyeltem, ahogyan a gép újra és újra emelkedik, ahogy újra és újra megjelennek a színes ernyők.

Fotók még:

Barátság - Fotó: BigTree 

Együtt - Fotó: BigTree

Felhők felett - Fotó: BigTree

Bukfenc - Fotó: Csacsa

Fent? Lent? - Fotó: Csacsa

Nyílik - Fotó: Csacsa

Érkezés - Fotó: Csacsa